Varázscirkusz - gyerek előadás ajánló


Tegnap másodszorra megnéztük a Mupá-ban a Varázscirkuszt. 1 évvel ezelőtt láttuk először, és akkor is mély nyomokat hagyott, most sem volt ez másképp. A Bozsik Yvette Társulat minden szinten kitesz magáért, egy kicsit sincs az az érzése az embernek -mint azt elég sok gyerek előadásnál tapasztaltam-, hogy a gyerekeknek ez is jó lesz. Profi díszlet, profi jelmezek, professzionális táncosok. Képzeljetek el egy előadást, amikor a 3-12 éves gyermek korosztály, Mozart zenét hallgat, és 1 órán át, beszéd nélkül csak táncolást és táncosokat néz végig élvezettel. Szinte lehetetlen küldetés, nem igaz? Felnőtteknek, gyermekeknek meleg szívvel ajánlom ezt a táncelőadást!

 

SHARE:

2 megjegyzés

  1. Lehet, hogy nem ugyanazt az előadást láttuk. Színházrajongó kislányom sírógörcsöt kapott, ki kellett vele jönnöm a fantasztikusnak kikiáltott szörnyűségről, és azóta retteg az előadásoktól. "Pompás" darab volt, mondhatom, közönséges, ordenáré, egyáltalán nem gyerekekre szabva. Nem a kidobott pénzt sajnálom, hanem azt, hogy egy művelt, művészetekre fogékony, intelligens kislánnyal kis híján egy életre megutáltatták a színház műfaját.

    VálaszTörlés
  2. Nem értem, szerintem tényleg nem ugyanazt láttuk: ez se nem ordenáré. se nem ijesztő nem volt ...

    VálaszTörlés

Még ez is érdekelhet:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Dekormama. All rights reserved.
BLOGGER TEMPLATE MADE BY pipdig